művész


Andai  Györgyi
3

Andai Györgyi

Született: † 1947–2016

Színésznő.

Gyerekszínészként 1960-ban, a Két emelet boldogság című játékfilmben szerepelt először filmben. 1963 és 1966 között amatőrként az Egyetemi Színpadon (Universitas Együttes) játszott. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1968–1972 között. 1972–73-ban a szolnoki Szigligeti Színház színésze volt. 1973–tól 1983-ig a Vígszínház tagja volt. 1983-ban…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő.

Gyerekszínészként 1960-ban, a Két emelet boldogság című játékfilmben szerepelt először filmben. 1963 és 1966 között amatőrként az Egyetemi Színpadon (Universitas Együttes) játszott. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1968–1972 között. 1972–73-ban a szolnoki Szigligeti Színház színésze volt. 1973–tól 1983-ig a Vígszínház tagja volt. 1983-ban a Népszínházhoz szerződött, az utóbbi társulat megszűnése után (1988) a Budapesti Kamaraszínház tagja lett. A 2013/2014-es évadtól a Játékszín (Budapest) előadásaiban játszott.

Utolsó bemutatója (Fassbinder: Petra von Kant – 2014. október 15.) és fellépése a Budapesti Katona József Színházban volt.
2016. március 16-án hunyt el rákban, 20-án temették el a Kozma utcai izraelita temetőben.

Díjai, kitüntetései:
Színházi aranygyűrű (1990)
Jászai Mari-díj (1999)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2009)
Aase-díj (2012)
Kránitz Lajos-díj (2014)

Színházi szerepeiből:
Kisfaludy Károly: A pártütők....Kántorné (Kisvárdai Várszínház)
Ludovico Dolce: A kölyök....Caterina (Kisvárdai Várszínház)
Carlo Goldoni: Mirandolina....Mirandolina (Szegedi Nemzeti Színház)
Csiky Gergely: A kalap....Királyné (Kisvárdai Várszínház)
Arthur Schnitzler: Literatura....Margarete (Radnóti Miklós Színpad)
John Steinbeck: Egerek és emberek....Curlyné (Karinthy Színház)
Szophoklész–Aiszkhülosz–Euripidész: Test-vér-harc....Iokaszté (Arany János Színház)
Vidor Miklós: Átléptem a tegnapot....Cathrine (Ódry Színpad)
Edward Knoblauch: Mérföldkövek....Emily (Ódry Színpad)
Valentyin Katajev: Bolond vasárnap....Vera Szigorina (Városmajori Színpad)
Jerome Kylti: Kedves hazug....Stella Campbell (Soproni Petőfi Színház)

Szolnoki Szigligeti Színház:
Gyurkó László: Szerelmem, Elektra....Khrüszothemisz
Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése....Tánya
Molière: Versailles-i rögtönzés....Molièrené
Molière: Dandin György....Angyalka
Hervé: Nebáncsvirág....Corinna
George Bernard Shaw: Szent Johanna....Johanna

Népszínház:
Czakó Gábor: Édes hármas avagy: Éljük túl Micit!....Veruska
John Steinbeck: Egerek és emberek....Curlyné
Móricz Zsigmond: Búzakalász....dr. Árva Kiss Endréné
Illyés Gyula: A kegyenc....Eudoxia
Csiky Gergely: Buborékok....Özv. Sereczkyné
Lope de Vega: A kertész kutyája....Diana grófnő
Szép Ernő: Lila ákác....Bizonyosné
Páskándi Géza: A rejtekhely....Marie-Claire
Anton Pavlovics Csehov: Cseresnyéskert....Sarlotta Ivanovna

Vígszínház:
Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása....Mariette Rivaille
Heinrich von Kleist: Homburg hercege....A választófejedelemné
Alekszandr Vampilov: Vadkacsavadászat....Valerija
Dosztojevszkij–Karjakin–Ljubimov: Bűn és bűnhődés....Katyerina Ivanovna
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Krisz
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza....Amelia
Beaumarchais: Figaro házassága....Marcelina
Alan Ayckbourn: Időzavar....Ruella
Antonio Buero Vallejo: Az értelem álmai....Dona Gumersinda Goicoechea
René de Obaldia: Vadnyugati szél....Miriam
Déry Tibor–Pós Sándor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról....Beverley
Galambos Lajos: Fegyverletétel....Júlia
Federico García Lorca: Donna Rosita avagy Virágnyelv....Második lány
Gyurkovics Tibor: Az öreg....Szilvia

Budapesti Kamaraszínház:
Kiss Csaba: Világtalanok....Mária
Bengt Ahlfors: Színházkomédia....Matild
Henrik Ibsen: Patkányiszony....Patkányanyu
Robert Thomas: Nyolc nő....Augustine
Robert Bolt: Morus....Alice More
Jukio Misima: Sade márkiné....Simiane bárónő
Szakcsi Lakatos Béla–Csemer Géza: Cigánykerék....Herzfield kisasszony
Örkény István: Kulcskeresők....Erika
Hare: Vissza a fegyverekhez....Grace Dunning
Russel: Vértestvérek....Mrs. Lyons
Federico García Lorca: Yerma....I.mosónő
Gozsdu Elek: Lepkék a kalapon....Baán Márta
Nell Dunn: Gőzben....Nancy
Murphy: Ki kicsoda....Mona
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása....Illné
Martin McDonagh: A kripli....Eileen néni
Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten....Pia
Görgey Gábor: Örömállam....Madame Dézsávü
Spiró György: Szappanopera....Nő
Arthur Miller: Lefelé a hegyről....Leah Felt
Ibsen: Kísértetek......Helene Alving
François-Marie Banier: Soha nem szerettelek....Az anya
Ingmar Bergman: Próba után....Rákel
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza....Angustias
Per Olov Enquist: A nap 25. órája....Lelkésznő
George Bernard Shaw: Pygmalion....Higginsné
Schisgal: Második nekifutás....Marsa
Prokofjeva: Tanúk nélkül....A nő

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Mindig velünk
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Mindig velünk
A hajnal teljes szépségében

A hajnal teljes szépségében

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • A nő
A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: Nyolc nő

A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: Nyolc nő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Mindig velünk
Agnes, Isten báránya

Agnes, Isten báránya

Spinoza Színház
  • Miriam Ruth
John Pielmeier: Agnes, Isten báránya

John Pielmeier: Agnes, Isten báránya

Általános
  • Miriam Ruth
Lefelé a hegyről

Lefelé a hegyről

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Leah Felt
Macska a forró bádogtetőn

Macska a forró bádogtetőn

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Big Mama Pollitt
Mennyei!

Mennyei!

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Mrs. Verrinder-Gedge
NYOLC NŐ

NYOLC NŐ

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Madame Chanel, a nevelőnő
Nyolc nő - Játékszín

Nyolc nő - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Madame Chanel, a nevelőnő
Petra von Kant - angol felirattal

Petra von Kant - angol felirattal

Katona József Színház
  • Valerie von Kant, az édesanyja
Pszicho

Pszicho

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Anya
Robert Thomas: Nyolc nő - a Játékszín előadása

Robert Thomas: Nyolc nő - a Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Madame Chanel, a nevelőnő
Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia

Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Madame Chanel, a nevelőnő
Szappanopera

Szappanopera

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Takáts Alice

Takáts Alice

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Markovitsné

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



X