művész


Tóth András Ernő
3

Tóth András Ernő

Született: 1969 (Lengyeltóti)

Színművész, rendező, jogász.

1969-ben született Lengyeltótiban. A marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. Első diplomáját a PTE-BTK magyar-esztétika szakán szerezte, majd 2002-ben jogi diplomát szerzett. 1988-tól él és játszik Pécsett. A Kisszínházban kezdte pályafutását, majd a Pécsi Harmadik Színházban játszott. 1996-ban alapítója volt a Jannus Egyetemi Színpadnak. 2003-tól…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész, rendező, jogász.

1969-ben született Lengyeltótiban. A marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. Első diplomáját a PTE-BTK magyar-esztétika szakán szerezte, majd 2002-ben jogi diplomát szerzett. 1988-tól él és játszik Pécsett. A Kisszínházban kezdte pályafutását, majd a Pécsi Harmadik Színházban játszott. 1996-ban alapítója volt a Jannus Egyetemi Színpadnak. 2003-tól a Pécsi Nemzeti Színház tagja.

Díjak és kitüntetések:
Magyar Arany Érdemkereszt (2023)
Szendrő József-díj (2020)

Munkái a Pécsi Nemzeti Színházban:
Fúrnitúr / GAVRIL
Mobil / Antal Antal, az apja
Az elveszett Csontváry / Török (Rokon)
Panthera / Rendező
Főfőnök / NALLE
Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról
A Montmartre-i ibolya / Bouchon úr
Ádám almái / Dr. Kolberg, orvos
Magyar Elektra / Parasitus, a király szolgája
A padlás / TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
Nóra / Rank doktor
A diszpécs® / A Púpos; Toxikológus férj/Asztalos
A mumus / Rendező
Meseautó / Stux úr
A szecsuáni jólélek / Su Fu, borbély
A dzsungel könyve / Akela
Addikt / Karesz
Amadeus / JOHANN KILIAN VON STRACK GRÓF, császári kamarás
A vágy villamosa / Orvos
Vészhelyzetben / Bill
Boldogtalanok / Sirma Ferenc, hentesmester
Holdbeli csónakos / BOLOND ISTÓK, HUANG-TI - kínai császár, KÍNAI BÖRTÖNŐR, KÍNAI HÓHÉR
Csíksomlyói passió / DRÚMÓ - Farizeus 2
A kripli / Bucibobby
A születésnap / McCann
Én és a kisöcsém / Kucsera, végrehajtó
A kőszívű ember fiai / Adjutáns
Indul a bakterház / Marhakereskedő
Óz, a nagy varázsló / Henrik bácsi - mumpic polgármester - smaragd kapuőrző - majomkirály - nyugor vezér
A sivatag hercege / Kászim, sajtkereskedő
A színigazgató / Andreas Ernest Tóth, rendező
Picasso kalandjai / Gertrude Stein és szerelő
A jó pálinka itassa magát (16+) / PISTA - vidéki kisgazda, (Bernadett apja), BÉLA - haver, vállalkozó, számára nincs lehetetlen
A kétfejű fenevad avagy Pécs 1686-ban / Részeg janicsár, Török, Vicens
Édes Anna / Ficsor (házmester)
Lúdas Matyi (6+) / Döbrögi Mihály
Rudolf / II. Vilmos, német császár

Filmes és televíziós szerepeiből:
Zuhanás közben (1987) ...Csaba
Micike és az Angyalok (1987) ...Angyal Misi
Freytág testvérek (1989) ...Gerzson
A főügyész felesége (1990)
Angyalbőrben (1990-1991)
Szomszédok (1996)
Kisváros (1997)
Az alkimista és a szűz (1999)
Stambuch (2005) ...Tesléry Zsigmond
Kythera (2006) ...Bandi
Apatigris (2020) ...Eladó

A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Pécsi Nemzeti Színház
  • Akela
A jó pálinka itassa magát (16+)

A jó pálinka itassa magát (16+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • PISTA - vidéki kisgazda, (Bernadett apja), BÉLA - haver, vállalkozó, számára nincs lehetetlen
A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai

Pécsi Nemzeti Színház
  • Adjutáns
A mumus.

A mumus.

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
A mumus.

A mumus.

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
A sivatag hercege

A sivatag hercege

Pécsi Nemzeti Színház
  • Kászim, sajtkereskedő
A szecsuáni jólélek

A szecsuáni jólélek

Pécsi Nemzeti Színház
  • Su Fu, borbély
A szecsuáni jólélek

A szecsuáni jólélek

Pécsi Nemzeti Színház
  • Su Fu, borbély
A színigazgató

A színigazgató

Pécsi Nemzeti Színház
  • Andreas Ernest Tóth, rendező
A vágy villamosa

A vágy villamosa

Pécsi Nemzeti Színház
  • Orvos
Addikt.

Addikt.

Pécsi Nemzeti Színház
  • Karesz
Bánk bán (16+).

Bánk bán (16+).

Pécsi Nemzeti Színház
  • MIKHÁL BÁN, spanyol gróf, Melinda bátyja
Boldogtalanok

Boldogtalanok

Pécsi Nemzeti Színház
  • Sirma Ferenc, hentesmester
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Pécsi Nemzeti Színház
  • Kucsera, végrehajtó
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Kucsera, végrehajtó
Főfőnök

Főfőnök

Pécsi Nemzeti Színház
  • NALLE
Holdbeli csónakos

Holdbeli csónakos

Pécsi Nemzeti Színház
  • BOLOND ISTÓK, HUANG-TI - kínai császár, KÍNAI BÖRTÖNŐR, KÍNAI HÓHÉR
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Marhakereskedő
László király visszatér!

László király visszatér!

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Lúdas Matyi (6+)

Lúdas Matyi (6+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • Döbrögi Mihály
Meseautó

Meseautó

Pécsi Nemzeti Színház
  • Stux úr
Meseautó.

Meseautó.

Pécsi Nemzeti Színház
  • Stux úr
Mirandolina

Mirandolina

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Otthol, édes otthol (16+)

Otthol, édes otthol (16+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • Konkoly Béla
Óz, a nagy varázsló

Óz, a nagy varázsló

Pécsi Nemzeti Színház
  • Henrik bácsi - mumpic polgármester - smaragd kapuőrző - majomkirály - nyugor vezér
Picasso kalandjai

Picasso kalandjai

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Gertrude Stein és szerelő
Picasso kalandjai

Picasso kalandjai

Pécsi Nemzeti Színház
  • Gertrude Stein, Churchill
Teljesen idegenek

Teljesen idegenek

Vörösmarty Színház
  • Peppe
Terror

Terror

Pécsi Nemzeti Színház
  • A bíróság elnöke
Terror.

Terror.

Pécsi Nemzeti Színház
  • A bíróság elnöke
Úri muri

Úri muri

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Csörgheö Csuli
Vészhelyzetben

Vészhelyzetben

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Bill
Vészhelyzetben

Vészhelyzetben

Pécsi Nemzeti Színház
  • Bill
VSZF 2013 (Pécs) Picasso kalandjai

VSZF 2013 (Pécs) Picasso kalandjai

Thália Színház
  • Gertrude Stein és szerelő

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



X