Künstler


Jáksó László
2

Jáksó László

Jáksó László (Szeged, 1968. szeptember 11. ) magyar rádiós és televíziós műsorvezető.

Élete:

A József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (ma Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium) francia szakán kezdte tanulmányait, majd a 624. számú Szakmunkásképző Intézetben folytatta, mint rádióműszerész. Később pedig a Színház-…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Jáksó László (Szeged, 1968. szeptember 11. ) magyar rádiós és televíziós műsorvezető.

Élete:

A József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (ma Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium) francia szakán kezdte tanulmányait, majd a 624. számú Szakmunkásképző Intézetben folytatta, mint rádióműszerész. Később pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, televíziós rendező- szerkesztő-műsorvezető szakra. Előbb a Danubius Rádióhoz, majd az RTL Klubhoz került. 2000 szeptembere óta vezeti a Heti Hetes című műsort. 2009-ben a Danubius Rádió megszűnését követően az ugyanazon a frekvencián működő Class FM-hez igazolt. Egy fiúgyermek, Bence édesapja.

Legismertebb műsorai:

* Jáksó Hot20 (Danubius Rádió)
* Heti Hetes (RTL Klub)
* Kész Átverés Show (RTL Klub)
* Nekünk 80 (Vágó Istvánnal közösen)
* Hungarikum (Cool Tv)
* Jáksó Top 20 (Class FM)

Jáksó Top 20:

A CLASS FM-en fut a Jáksó Hot 20-hez nagyon hasonló műsora a Jáksó Top 20. Az új műsor lényege, hogy dalokra lehet szavazni, ugyanúgy, mint a Danubius-on korábban. Jáksó a következőképpen jellemezte a műsort:

A műsorom az, ami mindig is volt: kavalkád, állatkert, ösztönös kommunikáció, ahogy tetszik. Sohasem érdekelt, mi a címe, mi a vállalt feladata. Végül úgyis az lesz belőle, hogy emberek felhívnak, vagy interjúban beszélnek hozzám, én pedig reagálok. Bunkónak bunkó módon, kedvesnek kedvesen. Én csak tükrözni tudok, de azt nagyon.

Filmjei: Argo (2004)

SHOWDER KLUB SPECIAL Roast - Éljen a sztár, Égjen a sztár!

SHOWDER KLUB SPECIAL Roast - Éljen a sztár, Égjen a sztár!

Thália Színház
  • Weiteres

Sonderangebote


Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!



X