Person


Zsófia Tamara Vadas
2

Zsófia Tamara Vadas

1984-ben született Budapesten. Gyerekkorától foglalkozik a tánc különböző műfajaival.
11 éven át néptáncolt amatőr ill. félprofi együttesekben. Érettségi után felvételt nyert a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába, amit 2007-ben elvégzett, jelenleg a Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakos hallgatója. Iskola évei alatt számos produkcióban vett részt koreográfusként, és táncosként. Saját darabját…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

1984-ben született Budapesten. Gyerekkorától foglalkozik a tánc különböző műfajaival.
11 éven át néptáncolt amatőr ill. félprofi együttesekben. Érettségi után felvételt nyert a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába, amit 2007-ben elvégzett, jelenleg a Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakos hallgatója. Iskola évei alatt számos produkcióban vett részt koreográfusként, és táncosként. Saját darabját Csepptemető címmel 2005-ben mutatták be az "Új táncok" sorozaton belül a Mu Színházban. Évek óta működik együtt fiatal divattervezőkkel és koreografál rendhagyó divatbemutatókat. Komolyabb előadóművészi munkáját 2006-ban kezdte Hód Adrienn koreográfus Fészek c. darabjában, akivel két éven át kutatták a tánc határait a Betonlótusz, és a Szomjas vagyok c. előadásokban. 2007-ben Berger Gyulával dolgozott a Sirálysikoly és a Masszív c. darabokban. A Tünet Együttes Szeánsz, Nincs ott semmi és Te szemét! c. produkcióiban szerepel.


SZÍNHÁZI MUNKÁI:

Átjáró koreográfia és tánc
bemutató: Mu Színház

Betonlótusz színész
bemutató: 2006. október 20. OFF Társulat

Csepptemető koreográfus
bemutató: 2005. január 21. Mu Színház

De mi lett kicsi Li-vel? színész, koreográfus
bemutató: Tünet Együttes

Az élet értelme színész
bemutató: 2009. november 13. Tünet Együttes

ÉN-EK tánc
bemutató: 2008. március 7. Zéró balett

Fészek előadó
bemutató: 2006. április 20. OFF Társulat

Masszív tánc
bemutató: 2003. január 17. Zéró balett

Nincs ott semmi - avagy alszanak-e nappal az álmok tánc
bemutató: 2008. február 14. Tünet Együttes

Olyan furcsa vagy ma táncos
bemutató: Tünet Együttes

Propaganda! szereplő
bemutató: 2011. február 24. Tünet Együttes

Roló koreográfus
bemutató: 2010. május 28. TÁP Színház

Sirálysikoly táncos
bemutató: 2007. január 29. Zéró balett

Szeánsz - aritmiás szívek klubja szereplő
bemutató: Tünet Együttes

Szomjas vagyok mozgás, alkotótárs
bemutató: 2007. április 13. Trafó

"Te szemét!" (Zöldkör) táncos
bemutató: Tünet Együttes

Teatronomikon (Danse Macabre) / Szerenád / Hol vannak a pásztorok? tánc
bemutató: Trafó

Véletlen táncos
bemutató: 2010. október 8. Tünet Együttes

Vermont Counterpoint tánc
bemutató: BAKELIT

A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Mozgás
A humor forrása

A humor forrása

Thália Színház
  • Felkért koreográfus
A humor forrása Főpróba

A humor forrása Főpróba

Thália Színház
  • Koreagrafi
Az ember arcai

Az ember arcai

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Koreagrafi
Az Öldöklő Tejcsarnok

Az Öldöklő Tejcsarnok

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Mozgás
BEMUTATÓ - A SÁRKÁNY KERTJE / A TÁVOLSÁG MECHANIKÁJA

BEMUTATÓ - A SÁRKÁNY KERTJE / A TÁVOLSÁG MECHANIKÁJA

Nemzeti Táncszínház
  • alkotó-előadó: A távolság mechanikája
Böröcz / Pálinkás / Szigeti: Éneklő fiatalok

Böröcz / Pálinkás / Szigeti: Éneklő fiatalok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Koreagrafi
Felülről az ibolyát

Felülről az ibolyát

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Mészáros Máté: A távolság mechanikája

Mészáros Máté: A távolság mechanikája

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Alkotó, előadó
Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Koreagrafi
Molnár / Vadas / Vass: game changer 2.0

Molnár / Vadas / Vass: game changer 2.0

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Koncepció
PLACCC Dance // Tünet Együttes és Szabó Veronika: Szirének

PLACCC Dance // Tünet Együttes és Szabó Veronika: Szirének

Artopolis Egyesület
  • Szakmai konzulens, alkotótárs
Roló

Roló

Thália Színház
  • Koreagrafi
SÍN Produkció: Sleeping Beauty Project - Alvó szépség

SÍN Produkció: Sleeping Beauty Project - Alvó szépség

MU Színház
  • Anden
SZATURNUSZ GYŰRŰJE

SZATURNUSZ GYŰRŰJE

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Koreagrafi
Tánc a Kertben - #kaméleon no.1.

Tánc a Kertben - #kaméleon no.1.

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Koreagrafi
TÁP Színház Varieté: Roló

TÁP Színház Varieté: Roló

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Koreagrafi
united sorry (A/NL) & Tünet Együttes (HU):PROPAGANDA!

united sorry (A/NL) & Tünet Együttes (HU):PROPAGANDA!

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Skuespiller
United space of ambivalence (HU)

United space of ambivalence (HU)

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Konzultáns

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



X